Egyetemi szintű intézményi testületek

Szenátus

Az Egyetem vezető testülete a Szenátus. Döntéshozó, ellenőrző testület, amely meghatározza az Egyetem tevékenységét, így különösen képzési és kutatási feladatait, működését, továbbá ellenőrzi azok végrehajtását, elnöke a rektor.

NévTagság
Gombás AndrásTTK HÖK elnök – tisztség alapján

Oktatásszervezési és Hallgatói Ügyek Bizottsága

A hallgatókat érintő szabályozási feladatok előkészítésére, szabályzatok (legfőképpen a Hallgatói Követelményrendszer) véleményezésére, egyes pályázatok (pl. sport, kulturális) kiírására, elbírálási rendjének elfogadására, egyes kinevezések véleményezésére, valamint a Szenátus elé kerülő anyagok megvitatására szolgáló testület, elnöke az oktatási és tanulmányi ügyek rektorhelyettese.

NévTagság
Gombás AndrásTTK HÖK elnök – EHÖK Elnökség által delegálva

Kari szintű intézményi testületek

Kari Tanács

A kar döntési, valamint javaslattételi, véleményező és ellenőrzési joggal felruházott vezető testülete, elnöke a dékán.

NévTagság
Gombás AndrásHÖK elnök – tisztség alapján
Saly Eszterhallgatói delegált
Novák Zsófiahallgatói delegált
Hegedűs Dávidhallgatói delegált
Géczy Patrik Gáborhallgatói delegált
Kurucz Tamás Márkhallgatói delegált
Pádár Kittihallgatói delegált
Kalmár Balázshallgatói delegált

Ügyrendi Bizottság

NévTagság
Novák Zsófiahallgatói delegált
Az elnök javaslata alapján a Kari Tanács által delegálva.

Dékáni Tanács

A dékán, illetve a kari vezetés munkájának segítésére szolgáló testület, véleményezi mindazokat a kérdéseket, amelyek részint a Kari Tanács napirendjén szerepelnek, részint a dékáni döntések előkészítését célozzák.

NévTagság
Gombás AndrásHÖK elnök – tisztség alapján

Kari Ösztöndíjbizottság

NévTagság
Kurucz Tamás Márkhallgatói delegált, a Bizottság elnöke*
Mészáros Dorottyahallgatói delegált
*: A HÖK elnök, a dékán és a kancellár közösen nevezi ki.

Költségvetési Bizottság

NévTagság
Gombás AndrásHÖK elnök – tisztség alapján

Tanulmányi és Oktatási Bizottság

NévTagság
Jásdi Mihály Sándorbiológia- és környezettudományi szakterület
Szigeti Boldizsár Lászlófizika szakterület
Tokai Tamásföldrajz- és földtudományi szakterület
Koller László Olivérkémia szakterület
Szirtes Gábor Jánosmatematika szakterület
Füzi Rékatanácskozási jogú tag
a környezettudományi képzések képviseletében

Jegyzetbizottság

NévTagság
Gombás AndrásHÖK elnök – tisztség alapján
Novák Zsófiahallgatói delegált
Géczy Patrik Gáborhallgatói delegált
Glück Krisztinahallgatói delegált
Koller László Olivérhallgatói delegált

Kreditátviteli Bizottság

NévTagság
Gombás AndrásHÖK elnök – tisztség alapján
Török Veronikahallgatói delegált
Koller László Olivérhallgatói delegált

Kari Etikai Bizottság

NévTagság
Gombás Andráshallgatói delegált
Novák Zsófiapóttag

Kari Hallgatói Fegyelmi Bizottság

NévTagság
Gombás AndrásHÖK elnök – tisztség alapján
Novák Zsófiapóttag
Troják Arnold Szebasztiánpóttag

Kari Könyvtárbizottság

NévTagság
Koller László Olivérhallgatói delegált

Honorácior Bizottság

NévTagság
Géczy Patrik Gáborhallgatói delegált

Intézeti tanácsok

Biológiai Intézeti Tanács

Jásdi Mihály Sándor
Novák Zsófia
Batári Balázs
Kalmár Balázs

Fizikai és Csillagászati Intézeti Tanács

Szigeti Boldizsár László
Papp Zsombor
Kiss Bence László

Földrajz- és Földtudományi Intézeti Tanács

Rab Fanni
Koszta Benedek
Horváth Péter
Cziráki Kamilla
Tokai Tamás

Kémiai Intézeti Tanács

Herczeg Flóra
Koller László Olivér
Kurucz Tamás Márk

Matematikai Intézeti Tanács

Szirtes Gábor János
Horlik Zalán
Kiss Bence László
Kertész Dániel Tamás

Környezettudományi Centrum Tanács

Füzi Réka

EHÖK Küldöttgyűlés

NévTagság
Gombás AndrásTTK HÖK elnök – tisztség alapján
Novák ZsófiaTTK HÖK delegált
Saly EszterTTK HÖK delegált
Géczy Patrik GáborTTK HÖK delegált
Troják Arnold SzebasztiánTTK HÖK póttag
Koller László OlivérTTK HÖK póttag
Deák BendegúzTTK HÖK póttag

EHÖK Bizottságok

BizottságTTK HÖK Delegált
ElnökségGombás András TTK HÖK elnök – tisztség alapján
Gazdasági BizottságNováki Lóránt
Szociális- és ÖsztöndíjbizottságMészáros Dorottya
Tanulmányi BizottságKoller László Olivér
Rendezvényszervező BizottságNovák Zsófia
Sajtó- és Kommunikációs BizottságPrieger Nimród
Sportügyi BizottságFehér Zsombor
Tudományos BizottságGéczy Patrik Gábor
Esélyegyenlőségi BizottságKrecht Hanna Regina
Külügyi BizottságTörök Veronika
Tanárképzési BizottságKertész Dániel Tamás

Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Küldöttgyűlés

NévTagság
Gombás AndrásTTK HÖK tanácskozási jogú delegált