Az ELTE TTK Hallgatói Alapítvány alapítói az 1990. november 20-i Alapítói Okirat szerint az ELTE TTK Hallgatói Önkormányzata és az ELTE Demokratikus Diákszövetség. Az Alapítvány célja az ELTE Lágymányosi Kampuszára járó hallgatóinak szakmai és egyéb közösségi tevékenységének támogatása.
Az Alapítvány kezelő szerve az öt tagú kuratórium, amelynek tagjait: az elnökét, a titkárát és további három tagját az alapítók választják határozatlan időre. Az alapítványt a kuratórium elnöke képviseli. A kuratórium elnökét akadályoztatása esetén a kuratórium titkára képviseli.
Az alapítvány működését és gazdálkodását a Felügyelő Bizottság ellenőrzi. A felügyelő bizottság három tagból áll, tagjait az alapítói jogok gyakorlója jelöli ki.
A kuratórium az Alapítvány tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait minden év június 30. napjáig közzéteszi honlapján és az ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat hírlapjában.